Az 5. és a 21. század közötti kárpát-medencei klíma közötti érdekes párhuzamra hívta fel a figyelmet Journal of Roman Archaeology című folyóirat.
A lapban megjelent tanulmány – rakéta.hu nevű honlap idéz – szerint a 430-450 közötti években bekövetkezett súlyos szárazság megváltoztatta az életformát a Római Birodalom keleti határvidékein, ezért a hun törzseknek „új stratégiákat kellett kidolgozniuk a gazdasági nehézségek leküzdésére”. A Cambridge-i Régészeti Tanszékének társigazgatója, Susanne Hakenbeck és a Cambridge-i Földrajzi Tanszék vezetője, Ulf Büntgen ezeket a következtetéseket egy
új, fagyűrű alapú hidroklíma-rekonstrukcióval, valamint a régészeti és a történelmi adatok felhasználásával érték el.
A fenti módszer segítségével sikerült adatokkal szolgálni az elmúlt 2000 év klímaváltozásairól, mely alapján a a mai Magyarország területén a 4. és az 5. században szokatlanul szárazak voltak a nyarak – mint az utóbbi években –, és
az aszály különösen 420 és 450 közt lehetett jelentős.
A következmények: a Duna és a Tisza környékén visszaeshetett a termőföldek területe, és megcsappantak a legeltetésre alkalmas területek is.
Ugyanebben a korszakban pedig megindultak a hun (rabló)hadjáratok nyugat felé.
A keleti nép a kutatók szerint fennmaradt csontvázak izotópos analízise alapján pedig a hunok a klímaváltozásra migrációval, valamint a táplálkozásuk megváltoztatásával válaszolt, továbbá lecserélték a politikai és társadalmi berendezkedésüket is, amely a rablóhadjáratokban csúcsosodott ki.
A tanulmány rámutat arra is, hogy a hunokat azért tartják sokan már eleve erőszakos barbároknak, mert a róluk fennmaradt feljegyzéseket a római elit azon tagjai írták, akiknek sem a hunokkal, sem a határ menti eseményekkel nem volt igazán tapasztalatuk. A kutatók szerint viszont a történelmi források alapján a hun diplomácia elképesztően összetett volt. Kezdetben ez kölcsönösen előnyös együttműködést jelentett a rómaikkal, melynek eredményeként a hun elit réteg is meggazdagodott. Ez az együttműködés azonban véget ért a 440-es években – ekkor indultak a rendszeres fosztogatások a római területek ellen. A tanulmány alapján a 447-ben, 451-ben, valamint 452-ben történt legpusztítóbb hun betörések egybeestek a Kárpát-medencét sújtó legszárazabb nyarakkal. Ekkor Attilának, valamint a hun előkelőségeknek aranyra volt szüksége, hogy kifizesse a harcosait, valamint szavatolja, hogy a hun elitréteg lojalitása is megmaradjon
– végül emiatt váltak az állattartó hunok fosztogatókká.